Minden sikertörténetben beállhat egyfajta holtpont, miért pont ez lenne a kivétel.🙂 Szeretném ennyivel megúszni annak a magyarázatát, hogy miért nem írtam erre a blogra bő másfél hónapja. De érzem hogy ez a magyarázat kevés, hiszen a Tisztelt Olvasók közül többen is külön üzenetben érdeklődtek arról, hogy mi a helyzet velem és a házfelújítással. Nagyon jól esett ez, mi tagadás, s kicsit magamba is néztem. Amúgy ugyanazt láttam, mint minden ilyen esetben: egy izgága figurát, aki belefog ebbe-abba, de csak addig csinálja, amíg látja hogy ez megy neki, majd ezt látva azonnal belefog valami másba. Amire a másik énem meg azt mondja, hogy fenéket! Nem erről van szó, hanem: párhuzamosan megnyitott nagyszabású tervekről és munkálatokról, amelyek egymás mellett araszolgatnak, s ha mindegyik célba ér, annak a településnek nirvána lesz a neve, így, kisbetűvel, mert naggyal írva egy rockzenekar. Hogy a bennem beszélgető hangok közül melyik az igaz, azt a pszichológia tudományának mai állása szerint még nehéz lenne megválaszolni. Ennyit tehát a háttérről, vagyis rólam, s talán ez is több volt már, mint illendő. Háttérinfó még, hogy három hónapja (és amúgy 13 éve) egy olyan épület felújításán vagyok közreműködő, amit IV. Béla építtetett (tudom hogy ez gagyin hangzik, de tényleg), s ez most prioritást élvez a házamhoz képest. Illetve, a kőművesemnek új térdprotézis műtétje volt, s most egy hosszabb lábadozási periódusban van. Sajnos semmilyen további exkluzív alibim nincsen, van viszont egy szerény új eredményem az utcafronti szobák vakolatleverése kapcsán. Az északi szoba is csupasz lett, s a meztelen valóság egészen látványos.

Legalábbis szerintem…

Köszönöm hogy megvártak!

A szuterén burkolását követően az utcafronti szobákba tértem vissza. Itt egy testhezálló, relaxációs tevékenységnek sem utolsó feladatot találtam magamnak: a vakolat leverését. Ez egy olyan munka, amiben bárki komoly sikereket érhet el, ha van egy megfelelő kalapácsa. Nekem van. Amúgy utánanéztem, s meglepődtem, hogy a vakolat oldalfalról történő leverésének négyzetméterenkénti átlagára 1000 forint. Egy nap alatt kb. 70 négyzetméterrel végeztem, vagyis egészen jó napszámom lett, zsebemben egy gyűrött ötszázassal. Ebben az országban a rejtőzködő vakolatleverők kereshetnek a legjobban.

Van még persze mit leverni, a két szobán túl a konyha, a fürdőszoba és az előszoba is vár rám, hihetetlen mennyi pénzt spórolok majd…Eszembe is jutott az egyszeri alkoholista esete, aki a visszaváltott sörösüvegek árából vett Ferrarit. Képzeljék, már elkezdtem a bútorbeszerzést. Vettem egy 1910 körüli tálalószekrényt, ami alig áll a lábán és ezer sebből vérzik. Pont nekem való, egy ismerősöm neki is fogott a restaurálásának. Erről írok legközelebb.

Blogtörténelmem leghosszabb pauzája után eléggé döcögősen indul az újbóli írás. Nem is leszek hosszú. A legutóbbi posztban bemutatott, két oldalon vágott kőburkolat elkészült. Most csak a benti, már kifugázott térről mutatok egy képet, hogy csigázzam az érdeklődést, már ha lehet ilyesmiről beszélni.

A speciális kőfugázó színe senkit se tévesszen meg, még nedves. A képen látható tárgy nem egy gurulós bőrönd, hanem egy páramentesítő készülék. Rengeteg eső esett az elmúlt napokban, hetekben errefelé. Mondjuk, ez az errefelé leginkább mindenfelé. Márciusban mást sem hallottam, minthogy mennyire aszályos lesz ez az év. Most meg mindenki arról beszél, hogy mennyire esős ez az év. Szóval a szuterénem környezetében a talaj -és rétegvíz szintje magasabb, mint aminek a szuterénem örülne, ezért rásegítek kicsit.

De ne beszéljünk az időjárásról, hiszen úgyse tudjuk előre, hogy milyen idő lesz. A fuga sokkal halványabb lesz, ha teljesen kiszárad. Nagyon régen gondolkoztam annyit, mint a fuga színén tettem. Az elérhető színválasztékban kettő volt, ami szóba jöhetett volna: a “Bahama” és a “Camel” fantázianevű. Előbbi túl élénk sárga volt, az utóbbi meg túl halvány. Már azon voltam, hogy feldobok egy pénz, mire a kőművesem előállt az ötlettel, hogy keverjük össze a kettőt és az lesz a jó. Csinált egy mintát és tényleg. Tökéletes lett ehhez a kőhöz, a eldöntöttem hogy a kétféle kőfugázó keverékét “Bahamel” néven piacra dobom. A szuterén terei tényleg készen lesznek, lassan jöhetnek a takarítónők. Az összes takarítónő én leszek, egyedül. Újra kell terveznem a felújítás költségvetését, mert szinte a teljes házra szánt összeg elment erre a két térre. Vicces, hogy miközben a ház majdnem rám omlik, van egy exkluzív alagsorom. De hát ez egy igen komoly dzsentrihagyományokkal rendelkező város, s én meg hagyománytisztelő vagyok. Azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy valamelyik éjjel a kőművesemmel álmodtam. Rám mosolygott és az összes foga aranyból volt… Lássuk a folytatást!

Elkezdődött a szuterén tereiben a padló burkolása. A burkolóanyaggal kapcsolatban azt biztosan eldöntöttem, hogy továbbra is törekedve a természetes anyagféleségek használatára (bontott tégla, fa, mész) terméskövet választok majd. Hogy milyet, azt nem tudtam, így elmentem a közeli Mád település kőbányájába. Alighogy behajtottam a telepre, azonnal megakadt a szemem egy kőtípuson. Ezen:

Ez egy tufa. Két oldalon vágott terméskő. Kissé porózus szerkezetű, de nem túl likacsos és nincsenek benne nagy zárványok sem. Szép a textúrája, s a színárnyalata is megtetszett. Visszafogott, halvány, világos. Megkérdeztem a ránézésre eladósorban lévő eladót, hogy eladó-e ez a kő, mire azt felelte hogy eladó. Aztán hozzátette, hogy ennek a kőnek a fejtésével már felhagyott a bánya, összesen ennyi van belőle, majd egy raklapra mutatott. Megkérdeztem, hogy mégis ez mennyi, mire azt felelte, hogy pontosan 40 négyzetméter. Felhívtam a kőművesem, hogy a két helyiség burkolásához mennyi kőre is van szüksége, mire azt felelte, hogy a szokásos százaléknyi ráhagyással 40 négyzetmétert vigyek. Mindezt égi jelnek vettem, s már pakoltam is a kocsiba a követ. Amikor bementem a bánya tágas, exkluzív és vásárlókkal teli fogadó épületébe, s odaléptem a pénztárhoz, magabiztos hangon csak ennyit mondtam: a bánya összes kövét megvásárolnám. Majd miután éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, hozzátettem, hogy a monoki riolitból. Innentől kezdve akár egy diadalmenet is lehetne ez a burkolási történet, ám mint minden happy enddel végződő sztoriban (naná, hogy azzal végződik majd) volt egy nem várt fordulat. A kőművesem a kő láttán eleinte csak hümmögött, majd sajátos stílusban adta elő az Anyám tyúkja legelső sorát: Ej, mi a k…

A következő stáció azt volt, amikor bejelentette, hogy ő összecsomagol és itt hagy csapot-papot (én vagyok a csap, a monoki tufa a pap) és elmegy haza. A baja az volt, hogy ő ezt nem tudja szépen lerakni, máshogy meg nem hajlandó. Itt elővettem a nem létező pszichológus énemet, átbeszéltem vele a dolgot, majd nekifutott még egyszer. Így néz ki ma a belső tér:

Szerintem rendben lesz. A fugahézagok egyformán feszesek, a kisebb és nagyobb kövek egymáshoz képesti aránya ideális. Persze ez tipikusan az a munka, ahol csak a legvégén lehet eredményt hirdetni. Pláne, mivel a kőhöz árnyalatban nagyon hasonló fugaanyag kinyomását követően az egész padló sokkal homogénebb lesz, a ragasztótól szürke színű “repedések” eltűnnek majd. Ami tény, hogy ezt így lerakni iszonyatosan sok idő. Ami a képen látható, az 4 nap. Szóval kicsit várni kell még arra, hogy lepörögjön a film végén a stáblista, de kivárom, hiszen a statiszták között én is ott leszek, csupa kisbetűvel.

A szuterénben a megváltozott szintviszonyok miatt a korábbi lépcső alkalmatlanná vált. Túl nagyot kellett a végén lépni. El akartam kerülni, hogy az ide betérő vendégeim szó szerint beessenek hozzám, ezért újraszabattam a lépcsőt. A régi persze megmaradt, ez jelentette az alaptestet, ami bezsaluzásra került. Így a korábban ferde fokok kiegyenesedtek. Nagyobb lépcsőben egy kisebb, sajátos Matrjoska-baba, amit nem nyitok fel.

Hír még, hogy a falak teljesen kifehéredtek, az I vasgerendák alja pedig egy alapos felületkezelést követően egy bézs színt kapott. Sokkal jobban kijön így a poroszsüveg boltozat. Elkészültek az ablakok könyöklői is, a szegők meg folyamatban. Következik a padló burkolása, amin nagyon sok múlik majd.

A szuterén falai és mennyezete lassan falfehérek lesznek. Gondolkoztam egy enyhe pasztell árnyalaton, de elvetettem. Puritán lesz, ám mégis elegáns: hófehér. Kétszeri glettelés, csiszolás, majd festés volt a sorrend. Mészfestéket választottam, ami páraáteresztő, természetes anyag. Persze a legnagyobb vesződség is, mert az újonnan vakolt fal csak úgy szívja a meszet. Már a harmadik réteg kerül rá, de nem tökéletes. Tehát nem csak egy vödör mész lesz az. Ma így fest:

Az elmúlt hetekben nem jelentkeztem új bejegyzéssel ezen a blogon, mert a közelmúlt történéseit nagyjából egy mondattal is el tudnám rendezni. Erről meg nehéz egy teljes bejegyzést írni. Az ominózus egyetlen mondat így hangzana: az udvaron felhalmozott hatalmas mennyiségű bontási anyagot pakoltam össze és szállítottam el. Egy ilyen léptékű épületfelújítás relatív rövid idő alatt relatív nagy mennyiségű bontott anyaggal jár. Ez az utóbbi időszakra az udvar végétől egészen a kapualjig ért. Így nézett ki a kapualj:

Ám mindez már a múlt. A parketták tüze mellett egy rászoruló család melegszik az idei télen, én pedig faltól falig tudok közlekedni a dufartban, ha egyszer annyira részeg lennék, ami még sosem fordult elő. Érdemi történése az elmúlt heteknek , hogy Tokaj-Hegyalja egyik kiváló építésze elkezdte az épület teljes felmérését, s több tanácsot is ad majd nekem a felújítás során. Ezt nagyon fontosnak érzem, hiszen egyre inkább rájövök arra, hogy a jó szándék és a nagy lelkesedés nem elég egy ilyen munkához. Ezt szerencsére még nem a saját példámon látom, hanem számos elborzasztó felújításon. Persze, az szubjektív hogy kinek mi a szép, s én nem is minősítenék más stílusokat, szóval inkább saját magam számára nem szeretnék elborzasztó példa lenni. Ezért kérek segítséget. Meg is kezdődött a ház felmérése, s megkaptam az első manuálét, amit most megosztok Önökkel. Ez a rajz a szuterén két helyiségét, és a kapualjat ábrázolja, íme:

Szóval jó kis rajz, s nagyon várom hogy minden szint és helyiség meglegyen. Az építésztől kapott levélben egy érdekes részlet volt, melyet szintén megosztok Önökkel:

“a mai felmérés meglepetése volt, hogy szinte egyik sarokban sem találtam derékszöget, azaz sokféle koordinátarendszerben épült fel a ház, minden falat szükséges volt kiháromszögelnem. Maga a kapualj is árulkodik ugyanerről. Ez erősen lassító tényező (kicsit a rajzolásban, még inkább) a mérésnél. A kőművesed ehhez képest szinte milliméter pontosságot tartott mindenütt a pincében, nagyon precízen dolgozik.”

Hát igen, megint a kőműves. Tartok tőle, hogy a felújítás végén egy szobrot kell emeljek neki az udvaromon. Mivel addigra vélhetően az összes pénzem nála lesz már, ez költségtakarékossági okokból egy egészen kis mellszobor lesz. S mivel a büszkeségtől dagadó mellek ábrázolása így is sok anyagot felemészt majd, egy csokoládészoborban gondolkozom. Egyszer láttam egy csokoládéból készül, monumentális II. Rákóczi Ferenc mellszobrot, aminek le volt harapva az orra.

Na de vissza a házhoz. A pakolásnak vége, a felújítás folytatódik, s ha eddig voltak sima felületek, ezután még simábbak lesznek. Elkezdődött a szuterén falainak glettelése. Hamarosan erről fogok beszámolni Önöknek.

Elkészültek az utcafronti szuterén új ablakai, szám szerint négy. A régi ablakok és tokok sajnos olyan rossz állapotban voltak, hogy megtartásuk, felújításuk nem jöhetett szóba. Hasonló stílusban készültek az újak, borovi fenyőből. Masszívak, több rétegű szigetelt üveggel vannak ellátva. Igényes munka, apa-fia vállalkozás a szomszédos városból. Már készülnek a szegőlécek és az ablakfülkébe a könyöklőpárkányok, amin persze nem fogok könyökölni. Szóval az új ablakaimon keresztül azt látom, hogy a szemben lévő pálos- piarista tömb felújítása milyen remekül halad. Vajon a tetőn dolgozó munkások is észrevehették az ablakaimat?

Most megint olyan képpel jövök, amihez hasonlót már mutattam. Felbontott padlójú helyiségek, poroszsüveg boltozat felülnézetben:

Ez viszont egy újabb része a háznak. Az L alaprajz hosszabbik szárának a vége. Itt egy három egységből álló, külön lakrész van. Szóval nagy ez a ház, eleinte el is tévedtem benne. Persze a tájékozódó képességemmel adódnak néha gondok. Régebben többször is volt olyan rémálmom, hogy kilőnek a világűrbe és próbálok hazatalálni. Szörnyű volt. A házra visszatérve: jövő héten egy kiváló építész ismerősöm elvégzi a szintenkénti alaprajzi felmérést. Alig várom hogy megmutathassam önöknek, hiszen így nagyon nehéz követniük, hogy éppen melyik részletében mit csinálok a háznak. Meg persze nekem is… Tehát a hátsó traktus aljzatbontása kész, jöhet a könnyű és bevált perlitbeton.

Kissé frusztrál a dolog, hogy több hónappal az avíttas állapotában is elegáns parkettás és hajópadlós képek után most eredményként próbálom felmutatni, hogy a szobákban, a konyhában és az előszobában elkészült az aljzatbeton. Szürke és unalmas.

Meg persze egy csomó pénzbe került.

Ez egyfajta lélektani mélypont, ami ugyanakkor szükségszerű egy ilyen felújításnál. Mondom ezt annak ellenére, hogy sosem csináltam ilyet.

Viszont minden terv szerint halad. A nem létező terv szerint. Egész jó, nem?😉