Korábban említést tettem már arról, hogy felmérték és elkezdték gyártani az új nyílászárókat. Ahol csak tudtam, mindenhol meghagytam és felújítom az eredeti tokokat, ajtókat és ablakokat, ám többük esetében sajnos ez nem a járható út. Ezért számos új ablak és ajtó készül. Tettem is egy műhelylátogatást, s csak azért nem mondom azt, hogy háztűznézőbe mentem a leendő ablakaimhoz, mert egy asztalosműhely esetében tüzet emlegetni rossz ómen. Már sokszor jártam itt, s erről Önöknek is beszámoltam korábban, de még egyszer sem találkoztam Deák Ferenccel. Eddig.
Először Deák Perecnek olvastam, s gondoltam, az olyan mint az Albert keksz, csak sós, de aztán jobban megnézve láttam, hogy csak kimaradt egy betű… Szóval alig ocsúdtam fel az ámulattól, hogy egy ilyen üzemben simán láthatom Deákot, mire pár méterrel arrébb észrevettem Széchenyit. Mindig a legjobb helyeket fogom ki. Na, de nem a naiv Történelmi Arcképcsarnok miatt mentem (Deák bajsza amúgy hibátlan), hanem az ablakaim és ajtóim miatt:
íme, így pihennek, katonás rendben a manufakturális gyártósor utolsó szakaszában, csiszolás és festés előtt. És képzeljék, csiszolás és festés előtt van a ház helyiségeinek egy nagy része, ugyanis már a glettelése halad a falaknak:
Kezd az egésznek olyan kinézete lenni, mintha egy házfelújításról lenne szó. Ideje lenne nekem is már a házfelújításról írni. Amúgy az ott a kőművesem, akit annyit emlegetek, mint Colombo felügyelő a feleségét, s körülbelül annyit is mutatok meg belőle. Nem szeret szerepelni, ami egy celebnél nem előnyös. Egyébként utána néztem, s majdnem enyém a közösségi média legnépszerűbb házfelújítós blogja, csupán 98.000 követőt kell gyűjtenem addig. Igyekszem összeszedni magam. Amúgy meg, ha nem is a legnépesebb, de a legjobb olvasótábor már így is az enyém. Úgyhogy inkább maradok az elitklubnál 🙂
Egy régi ház története 