A tejesember

A cím utal a zaklatott lelkiállapotomra, ami miatt hadarva beszélek és írok, valójában “teljes embert” szerettem volna írni. Szóval, mindig tanulok, most azt tanultam meg, hogy egy ekkora léptékű házfelújítás teljes embert kíván. Nagy kár, hogy én sorozatban olyan feladatokat adok magamnak, ami önmagában is teljes embert kíván és folyamatosan növelem a tétet. Ha azt gondolják, hogy különleges képességekkel rendelkezem, tévednek. Egyszerűen hülye vagyok, az pedig az én keresztem, hogy kicsit élvezem is. Szóval mindig mindennel csúszásban, késésben vagyok, mindig mindenkitől elnézést kérek, s közben 19 szálon futnak az eseményeim. Pedig elég lenne egyetlen, most például ez a ház, ami, ugyebár, teljes embert kíván. Hát, ez a projekt nem egy diadalmenet, annyi fix, pláne az 1/19-ed részem érzi ezt így. Szóval ez a kis részem ma azzal szembesült, hogy hiába jár el körültekintően, a meglepetés garantált. Elkezdtem ugyanis a szennyvízrendszerem felújítását, ami így kezdődött:

Az utcai csatlakozótól kicseréltettem a régi hálózatot, telekhatártól telekhatárig. Ez jó nagy munka volt, markoló ásta az árkot és négy ember egy összehangolt akció keretében (kiemelés tőlem) lefektette az új csöveket, három helyen a házba történő bekötésekkel. Az mindenesetre fura volt, hogy a tőszomszédom érdeklődött menet közben, hogy vajon neki nem itt megy-e a szennyvize, az még végképp, hogy fél négykor a hátsó telekszomszédom is megjelent, aki már nem érdeklődött, hanem kijelentette, hogy neki bizony itt megy. Egy szennyvízberuházás összehozza az embereket…Nagy kár, hogy a közműtérképen ennek semmi nyoma, s a tulajdoni lapon sem szerepel bejegyzett szorgalmi jog. Rájöttem, hogy teljesen felesleges ilyen hivatalos papírokat böngészni, mert a rögvalóság általában egészen más. A velem párhuzamosan húzódó másik utcán lakó, telek végi, amúgy roppant rokonszenves bácsi szennyvize és csapadékvize bizony valóban a telkemre fut, majd ott rácsatlakozva az én vezetékemre, keresztül a portámon, halad az öröklét felé: ami ez esetben a házam előtti városi szennyvízhálózat. Nagy dilemma, mitévő legyen ilyenkor az ember. Pláne, én, aki amúgy nem szokott a kakán is csomót keresni. Majd elmondom, de még én sem tudom. Elképzeltem, hogy én vagyok a bácsi. Nagyon tetszett a szőrös mamusza, tudom hogy ennyi idősen (esetleg hamarabb) nekem is lesz ilyen. S ő már így vette meg a házat negyven éve, s a szennyvize már akkor is ott ment, a csapadékvízzel együtt, ami napjainkban már nem eurokonform. Szóval, ha egy százéves házat újítanak fel egy sűrűn beépített városi szövetben, készüljenek fel meglepetésekre. Én nem voltam felkészülve.

A benti munkákról részletesen írok majd, most csak egy kép, amitől a kőművesem vélhetően látens gutaütést kapott:

Eldöntöttem, hogy a házban minden elfalazott ablakot és ajtót bemutatok, így ezt is. Erre nem mehet fröccsölés, sem vakolat. Szerintem ott még nem tartunk, hogy teljesen hülyének néz engem, de az irány jó.