Az előző bejegyzésemben bélyeges téglákról írtam, s kértem segítséget az “I. L. és T.” monogram feloldásában. Ahogyan a hozzászólás alatt már megtettem, itt is köszönöm a tippet, mely az Incze-féle téglagyárhoz vezetett. Számos adatot találtam tegnap késő este az Incze Lajos és Társa mérnöki és vállalati iroda működéséről. Például ők építették a Sátoraljaújhelyi Fegyházat és Börtönt, így ha elkezdeném kalapáccsal verni a börtön falát, minden bizonnyal ugyanolyan téglákat találnék, mint a házamban. Inkább nem kísérletezek, hiszek a forrásoknak. Ugyanezekből a forrásokból tudom, hogy a börtön téglafalai 4-5 méter mély alapokon nyugszanak, ami rossz hír lehet a bent lévőknek, bár ők aligha olvassák ezt a blogot. Amúgy a cég panamaügybe is keveredett 1910-ben, s számos más érdekesség is kiderült róluk, ami egy önálló blogbegyegyzés témája lesz a jövőben. Egy régi ház felújítása tehát egészen komoly távlatokat is nyit. A mai témámnak szerencsés módon könyvtárnyi szakirodalma van, így nem kell kényszeresen kutakodnom. Ezt is az udvaron találtam, ez egy malomkő. Annyira nem volt nehéz észrevennem, szó szerint belebotlottam. A blogom egyik legfontosabb eredménye, hogy máris felbukkantak a ház korábbi lakói, akik sok mindenben a segítségemre lehetnek. Innen tudom, hogy ez a malomkő a híres sárospataki malomkőbányából származik (ami amúgy teljesen logikusnak is tűnik). Az egykori malomkőbánya területén alakult ki a Megyer-hegyi ún. Tengerszem, ami hazánk egyik legszebb természeti látnivalója. Keressék fel, ha még nem jártak itt korábban, megéri. Szóval innen hozták le ezt a hatalmas malomkövet, amit biztosan nem viszek oda vissza. Nem tudom, Önök hogy vannak vele, de nekem még sosem volt saját malomkövem, s mi mást tehetnék, mint hogy örülök neki. A malomkövet a benne lévő hamus betöltés alapján szalonnasütésre használhatták. Hogy én mire fogom, az még talány. Sosem volt türelmem a szalonnasütéshez, nem győztem kivárni amíg kisül és pöttyönként lecsöpög a zsír. Ez a régi ház azonban sok mindenre meg fog tanítani, érzem. Például a türelemre. Az is lehet, hogy egyszer még szalonnát sütögetek rajta, ki tudja. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a malomkövön lévő rovátkolásokat “rémés”-nek, a közte lévő területet “kockának”, vagy “karónak”, a belső peremet pedig “mellnek” nevezik. Mindez persze a szalonnasütés szempontjából kevéssé érdekes.
Egy régi ház története 